Ez valami új: Gent városa amellett kampányolt, hogy együk meg a karácsonyfát, aztán jött a valóság
A belga élelmiszer-ügynökség más véleményen volt, mint a városi tanács.
A Lidl nagy csinnadrattával jelentette be, hogy átfogó árcsökkentési stratégiába kezd, utánajártunk, mit lép erre a konkurencia.
Bár nem jellemző, hogy ilyen elő szokott fordulni, ám a boltokat járva azért észrevehető, hogy számos olyan élelmiszer van a polcokon, amelyeknek az ára jóval mérsékeltebb, mint hónapokkal ezelőtt. Csak a példának okáért a KSH adatai szerint a trappista sajt tömbjének kilónkénti ára 2024. januárjában 2950 forint volt átlagosan, ez az adat pont tavaly januárban volt a legmagasabb, akkor 4650 forint volt ugyanennyi termék.
Ugyancsak mérséklődött a tojás ára is, most 10 darab belőle 750 forintba kerül átlagosan a statisztikai hivatal adatai alapján, ez 2022 novemberében már az ezret súrolta. Örülhetnek a nagy tejfogyasztók is, hiszen a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL tej januárban átlagosan literje 457 forint volt, míg tetőzésekor, tavaly januárban 562. Hozzá kell tenni természetesen, hogy több termék árstopos volt ezek közül egy éve még.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, míg a múlt év utolsó hónapjához viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak.
Az infláció elleni küzdelem sikerességéhez persze hozzájárul az is, hogy a forint erősebb, mint egy éve, mert míg tavaly az év első hónapjában 390-400 forint között mozgott, addig ez most 377 és 390 között szerepel. Ez természetesen jól jön a külföldről behozott árunál vagy alapanyagnál, hiszen a vásárláshoz szükséges devizáért kevesebb forintot kell váltani.
A szokás szerint a Lidl volt az, amelyik elsőként jelentette be, mekkora árcsökkentési stratégiával próbálja megnyerni a vásárlókat. A német diszkontlánc január második felében adta hírül, hogy február elejétől mérsékli a fogyasztói árakat: a cég tájékoztatása szerint tavaly ilyenkor ők voltak az elsők, akik árcsökkentési programot hirdettek meg. A hivatalos közlésük szerint az idén is céljuk az élelmiszer-infláció letörése, ez alapján pedig tartósan mérséklik több tej és tejtermék, fagyasztott gyümölcs és zöldség, valamint tisztálkodási termék árát is.
A Lidl összesen 50 termék olcsóbbá tételét jelentette be, a tájékoztatásuk szerint akár 40 százalékkal is mérsékelhetik bizonyos termékek polcokon szereplő árait.
Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a Világgazdaságnak idén januárban úgy fogalmazott, hogy a tavaly január óta tartó árcsökkentési intézkedéseikkel hozzájárultunk a magyar háztartások kiadásainak mérsékléséhez.
Megkérdeztük a legnagyobb hazai áruházakat, ők is csatlakoznak-e német konkurenciához és megpróbálják-e magukhoz csalogatni a vásárlókat azzal, hogy nekilátnak csökkenteni az árakat. A Penny lapunkkal azt közölte, hogy folyamatos tárgyalásokat végeznek a beszállítókkal annak érdekében, hogy hétről-hétre egyre több termék esetében, egyre kedvezőbb árakat adhassanak vásárlóiknak. Megjegyezték, hogy az akciós újságukban több kategóriában is olcsóbbak a termékeink, mint a tavalyi évben, és a Lidl-höz hasonlóan akár 40 százalékkal mérsékeltebb az ár, mint egy éve.
Arra a kérdésre, ők milyen módszerekkel próbálják megnyerni a vásárlókat, a Penny azt válaszolta, hogy új hűségprogramot indítottak, aminek köszönhetően akár 60 százalékot is megtakaríthatnak a vásárlók.
Hasonló stratégián van a Spar is, amely lapunkkal közölte, hogy bár az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet igencsak megterheli a vásárlók pénztárcáját, a SPAR Magyarország már korábban rögzítette háromszáz közkedvelt termék árát az Árstop Extra Promóció keretein belül, melyet 2024. március 31-ig meghosszabbítottak. Kiemelték, hogy az üzletekben számos árucikk esetében akár 20-40 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a fogyasztók, ami része a hazai üzletlánc akciós stratégiájának.
A kedvező árú termékek palettája széles: a SPAR és INTERSPAR áruházakban közel ezer árucikk tartozik január első napjaitól a kedvezményes termékek közé”
– fogalmaztak, majd úgy folytatták, hogy a hetente csökkenő árakon túl az egyéb kedvezmények, akciók, hűség-, és kuponajánlatok is segítenek abban, hogy a vásárló kevesebbet fizessen a kasszáknál.
A Tesco kommunikációs osztálya a Mandinernek küldött válaszában azt írta, hogy a tapasztalataik alapján a tartósan magas infláció hatására a vásárlók elkezdték még inkább keresni az akciókat, hűségprogramokat, kuponokat, applikációkat és minden olyan lehetőséget, amin pénzt lehet megtakarítani a vásárlásoknál. Elmondták többek között azt is, hogy tavaly nyáron készítettek egy felmérést, amely szerint a válaszadók 40 százalékának kosarában fele részt akciós termékek vannak, ami náluk javarészt a Clubcard akciókból jön.
A magyar vásárlóknak tehát tartósan alacsony árakra és olyan exkluzív vásárlási kedvezményekre van szükségük, amelyekkel optimalizálni tudják háztartási kiadásaikat”
– fogalmaztak.
Kiemelték, hogy az Árgarancia programban a Tesco mintegy hatszáz alapvető élelmiszer és háztartási cikk árát tartja tartósan alacsonyan, és folyamatosan ellenőrzi azokat. Leszögezték: ha pedig a vásárló mégis olcsóbban találná meg valahol az árgaranciás termékeket, a Tesco visszafizeti az árkülönbözetet.
Évek óta a legélesebb versengés a két német diszkont, az Aldi és a Lidl között zajlik, előbbi úgy reagált a konkurenciájának lépésére, hogy minden lehetőséget megragadnak a költségcsökkentésre, folyamatosan keresik az olcsóbb beszerzési forrásokat és újratárgyalják a meglévő beszállítói szerződéseit. Az Aldi sajtóosztálya lapunkkal közölte, hogy a vállalat bízik az inflációcsökkenés vásárlásokra gyakorolt pozitív hatásában, és számos intézkedést hoznak annak érdekében, hogy a magyar fogyasztók azonnal részesüljenek a beszerzési piacon elért kedvezményekből, és minél több terméket vásárolhassanak meg a korábbinál olcsóbban.
Az elért előnyöket vásárlói számára árcsökkentés formájában adja tovább, 2023-ban az ALDI nyolc alkalommal is tartósan csökkentette árait, hogy ennek köszönhetően is olcsóbb legyen a magyar családok számára a bevásárlás”
– jelentették ki.
Mint írták, a tartós árcsökkentések, a széles saját márkás termékkínálat és a hetente megújuló, akár 140 terméket felölelő akciók mellett az áruházlánc számos egyéb lehetőséget kínál a spórolásra, legyen szó élelmiszerekről vagy non-food termékekről.
Kérdéseinket elküldtük az CBA és az Auchan sajtóosztályának is, ám onnan nem érkezett válasz, amennyiben ebben változás történik, frissítjük a cikkünket.
Nyitókép: Antoine Boureau / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP